Vakon a változásra: IKT-paradigmaváltás az iskolában

Vakon a változásra: IKT-paradigmaváltás az iskolában

children-593313_640

Az infokommuniációs technológiák és eszközök nyilvánvaló térnyerése ellenére a nevelési-oktatási paradigmaváltás a mai napig nem történt meg tudatosan. Pedig megváltozott körülöttünk minden – az oktatás világában is –, csak kevesen veszik tudomásul. Egy ősrégi holisztikus életmodellt kaptunk vissza, amelyben a valóságot „csupán” átéljük. A mi kultúránk ezt a modellt sosem fogadta el komolyan máshogy, csak ha előbb átgondolhatta, elemezhette. Így azonban rendre be is helyettesítette önmagával. A mai digitális bennszülöttek – akárhogy is értékeljük ezt – arra kaptak (virtuális) teret, hogy visszaszerezzék az átélést. Megosztott figyelmük, érzékszervi fixációik, infantilizmusnak bélyegzett jelenidejűségük annak jelei, hogy ez valahol sikerül is. A baj az, hogy ezt védekezésként kell tenniük. Ügyes vagy ügyetlen digitális túlélési technikáik és kiszolgáltatottságuk egyaránt ebből erednek! Az iskola még ma is többnyire menekülésre, rejtőzködésre készteti az átélést, a digitális csatornákon pedig ez a menekülés és rejtőzködés minden eddiginél könnyebb. (Persze vannak társadalmi csoportok, akik még hagyományos útvonalakon menekülnek.) Rengeteg konfliktust okoz az, hogy a diákok digitáliseszköz-használatának menekülés-jellege a pedagógusokban nem tudatosodik. Meg kéne próbálni leállni a nyílt vagy burkolt üldözéssel, a digitális eszközöket és a gyerekek holisztikus élményvilágát pedig minden értéktulajdonítás nélkül, partneri viszonyban fogadni be az iskolába. Az élményalapú, holisztikus tudásban óriási tudásszerző potenciál van – de üres neurózissá torzul, ha csak menekülnie szabad.

(Vannak persze ehhez képest sokkal egyszerűbb problémák is. Például sok iskolában, ahova ma már eljut a szélessáv, nem működik jól a wifi-rendszer, mert annak idején pályázati pénzekből olcsó eszközöket vettek, tönkrementek a jelismétlők, vagy épp túl hosszú vagy rosszul csatlakoztatott kábeleket húztak ki az épületben. Új eszközöket pedig vagy nem tudnak venni, vagy az informatikatanárok és a rendszergazda nem értenek eléggé a dologhoz. Lehet, hogy aztán előbb-utóbb megveszik megint a gyenge minőségű vasakat, amelyek fél év múlva megint tönkremennek. Hiába vinné be – márpedig bevinné – az online, dinamikus tudásforrásokat a tanár az osztályterembe, ha nincs hálózati kapcsolat. És most az öreg számítógépparkról nem is ejtek szót.)

books-155163_640

Amikor a gyerekeket tanítjuk, felmérjük, teljesítményüket vizsgáljuk, és rossz eredményeket produkálnak, annak az az oka, hogy ők tényleg ilyenek: életmódjukból fakadóan kevéssé azonosulnak a tőlük elvárt tudás jellegével. Míg ezt a különbséget nem tudatosítjuk, addig a diákokat is a magunk világában legitim elvárásokkal mérjük. Az analitikus világ értéktulajdonításai szerinti teljesítményt; strukturális, lineáris, kritikai és „kreatív” teljesítményt várunk el tőlük, de ezt nem fogjuk megtalálni. Abban a világmodellben ahol ők élnek, abban nem így kell élni. Hanem élményből, élvezetből, átélésből, sőt: felejtésből! – s közben az analitikus elvárások állandó terhes üldözésében. Ez utóbbi okozza a torzulásokat is. Nem az elvárások formáját kell újrastrukturálni. Ki kellene próbálni, mi történik, ha az elvárással felhagyunk, és helyébe léptetjük az érdeklődést a diákok meglévő tudása felé. Vajon miközben terük nyílik azt átadni nekünk – egymásnak –, nem születik-e meg bennük az analitikus tudásmodell képzete mint örömforrás? És nem születik-e ugyanaz bennünk is újjá? Szerintem így történne.

A PISA-mérések persze azt figyelik (jogosan), hogy „mennyire, milyen képességszinten birtokolja a 15 éves diák a globális munkerőpiacon sikert ígérő tudást” (Tóth Teréz szavai). Igen ám, de az ember a munkaerőpiacon is akkor tud jól elhelyezkedni, ha jól van. Mert ha jól van, örömmel képes teljesíteni – vagy épp kreatívan felülírni – a munkaerőpiac elvárásait, akár fiatal korában mint tanuló, akár később mint munkakereső. Tudom, nagyon egyszerűen hangzik, de így van. Az iskolában is el kell fogadni, hogy világunkban újra erős egy jellemzően képi, érzékszervi, holisztikus befogadás, ami nem a relaxáció jellegű eseti kikapcsolódást, hanem a folyamatos „bekapcsolódottságot” jelenti nagyon sokaknak. Ha ennek jellemző tere, formája jelenleg digitális, akkor az. Ez nem akadály, hanem lehetőség. Be lehet kapcsolódni, és odabent találkozni. A diákokkal együtt, partneri viszonyban, közös eszközhasználattal minden tudásfajtát sikerrel lehet fejleszteni. Egymás ellenében azonban nem fejleszthetők és nem tudatosíthatók. Ameddig a digitális eszközök jellemzően a menekülés terei, addig nem lesz változás.

 A szöveg forrása a 2014. október 16-án szervezett kerekasztal-beszélgetés a magyar közoktatási rendszer digitalizációjáról. A beszélgetés résztvevői: Dr. Csernoch Mária, Gombos Szilárd, Jusztin Tamás, Pölöskei Gáborné, Szalay Sándor, Veszprémi Attila, Vígh Sándor. Vezette, szerkesztette: Tóth Teréz. Megjelent: ÚPSZ, 2014/11-12, 60-75. oldal.

Okosdigitális
Okosdigitális
Az Okosdigitális Program a Telekom kezdeményezése, partnerségben a Digitális Tudás Akadémiával. A program célja, hogy segítsen a diákoknak, szülőknek, nagyszülőknek és pedagógusoknak magabiztosan tájékozódni a digitális világban.